Hírek

Népszerű a családsegítő táborsorozata

2008. július 23., 09:56
Színes programokkal várták kedden a tűzoltók a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat által szervezett tábor résztvevőit. Az intézmény már második éve szervezi meg a tábort, melynek keretében hetente más-más programokat kínálnak a gyermekeknek.

A kilenc hetes tábort a családsegítő szolgálat dolgozói kezdeményezték. A gyerekeknek lehetőségük nyílik ellátogatni olyan helyekre, ahová a hétköznapokon nem jutnak el. A tábor ezen a héten a Nyomvadászok tábora címet kapta. A gyerekek tegnap a rendőrségen jártak, illetve ellátogattak a tűzoltóságra, ahol számos programon vehettek részt.

A táborra nagy az igény, hiszen rengeteg szülő kénytelen nyáron is dolgozni, így pedig megoldódik a kicsik felügyelete. Hetente átlagosan 25 főre számítanak a szervezők, 6-12 éves korúak jelentkezését várják.

Horváth Adrienn - vezető családgondozó, Pálos KÁroly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
"Kollégákkal láttuk, hogy nehéz a gyermekek napközbeni elhelyezése, ezért indítottuk el."

A következő három hétben honismereti, alkotó és ökotáborban vehetnek részt a gyerekek.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely