A sportorvosi centrum 2006 áprilisa óta működik az Aréna Savariában kialakított három rendelőben. A több mint 200 m2 alapterületű gyógycentrumban naponta átlagosan 70-80 panaszos, illetve szűrővizsgálatra jelentkező sportoló fordul meg. A rendelő komoly bérleti díjat fizet a sportcsarnok üzemeltetőjének, a most megemelt összeget a rendelőt működtető sportkórház már nem akarja fizetni. A város tavaly szeptembertől négy hónapon át vállalta át a bérleti díj jelentős részét.
Dr. Unger Péter - regionális sportfőorvos
"Polgármester úrnak és a sportért felelős alpolgármesternek külön köszönöm a támogatást, hiszen nekik köszönhető, hogy a bérleti díj 1/3-át megkaptuk támogatásként a rendelő üzemeltetéséhez."
A rendelő a legmodernebb eszközökkel van felszerelve. A defibrillátor például több mint félmillió forintba kerül. Használni szerencsére még nem kellett. A szakemberek szerint nagy baj lenne, ha a regionális szerepet betöltő sportorvosi centrumot elköltöztetnék Szombathelyről.
Dr. Prugberger Emil - elnök, Egészségügyi Szakmai Bizottság
"Mérhetetlenül fontos, hogy a centrum Szombathelyen működjön, az elmúlt napok sporttragédiái rávilágítottak erre, ez bárhol, bármelyikünkkel megtörténhet."
A bizottsági elnök szerint mihamarabb újra kellene tárgyalni a bérleti szerződést a fenntartóval, hiszen a bérleti díjak nem emelhetők tovább. Annyi egyelőre biztosnak látszik, hogy ősztől újra lesz önkormányzati támogatás a regionális sportorvosi centrum számára.





























