A bensőséges hangulatú megemlékezésen prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, valamint prof. dr. Gadányi Károly, a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese köszöntötte a volt főigazgatót, aki 1928. július 28-án született. Elismerő oklevelet, valamint ajándékot vehetett át az egyetem jelenlegi vezetésétől, Balogh József pedig verssel köszöntötte a volt főigazgatót.
Szalay László elmondta: azért lehetett egykor Szombathelyen főiskola, mert a legjobb oktatókat, legjobb hallgatókat sikerült a városba hívni. Akik a kultúráért, oktatásért a legelhivatottabbak voltak. Azt kérte az intézmény jelenlegi vezetésétől, hogy akárcsak egykor a Berzsenyi Dániel Főiskola, a Savaria Egyetemi Központ ne csak beérje a ma még változó kort, hanem haladja is meg.





























