Pajor András frakcióvezető elmondta: már korábban tisztán látszott, hogy az ígéretek ellenére nem sikerül tartani az elkerülő út építésének határidejét. Kovács Jenő tanácsnok kifejtette: a megyei közgyűlésnek kötelessége számon kérni a felelősökön a késést. 2004 óta ugyanis nem volt útátadás a megyében, pedig a nemzetközi forgalom akár még egy autópálya megépítését is indokolná a térségben, naponta ugyanis 2000 kamion halad át a 86-os főúton.
A váti elkerülő megépítéséhez szükséges földterületeket már 2004-ben megvették, a tervek időben elkészültek, tavaly szeptemberben azonban ismeretlen okokból egy évre leállt az építkezés - tette hozzá Kovács Jenő. Kijelentette: a Sárvárt elkerülő úton 2003 óta, amióta a földeket megvásárolták, illetve levonultak a területről a régészek, gyakorlatilag nem történik semmi. Elhangzott: a félbeszakadt és újratervezett útépítés felelőse a jelenlegi kormányzat, arra pedig nincs mentség, hogy egy egy évig tartó munkát, már három éve késleltetnek.





























