Szülőnek lenni nem könnyű. Gondoskodni a családról, odafigyelni egymásra, miközben a munkahelyeken is 100%-os teljesítményt kell nyújtani. Ezt sokszor a családok sínylik meg. A szülők sokat dolgoznak, így nem beszélnek egymással, nem beszélnek a gyerekekkel, már nem jut idő közös programokra. És miközben a felszínen, látszólag semmi probléma sincs, egyszer csak rájönnek a szülők arra, hogy márcsak a gyerek tartja össze a kapcsolatot. Szakemberek szerint azonban ilyenkor is van még lehetőség a helyzet rendezésére. Ezért szervezi meg a szülőcsoportot a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, hogy a felmerülő problémákra segítsen megoldásokat találni.
Molnár Gábor - családgondozó, Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
"Főként a párkapcsolati, emellett a szülői szerepeket kell tisztázni, illetve a családi szerepeket."
A családgondozókon kívül alkalmanként párkapcsolati, gyermeknevelési problémákkal foglalkozó szakembereket is meghívnak majd a találkozókra. Bárki jelentkezhet a szülőcsoportba, ahol kötetlenül beszélgetnek majd a résztvevők párkapcsolatról, gyermeknevelésről, a családokat érő különböző hatásokról. Augusztus végéig várják a jelentkezéseket. Az első találkozóra szeptember 17-én kerül sor.





























