Mintegy 110 hallgató és 40 előadó regisztráltatta magát az idei nyári egyetemre, aminek fő témája ezúttal a történelmi alapokkal rendelkező kis- és közepes városok centrumának megújítása. Számos magyar város, köztük Szombathely is szembesült azzal, hogy nemcsak a műemlékeket, hanem az azokat körülvevő köztereket is, megfelelő módon kell átépíteni. A szakértők erről vitatkoznak most közel egy héten át.
Prof. dr. Meggyesi Tamás - elnök, Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tanácsa
"A mostani Savaria nyári egyetemnek a fő témája a történelmi városmagok megújítása, remélem sor kerülhet szakmai vitára."
A témát Szombathely inspirálta. A vasi megyeszékhely Fő terét 2006-ban újították fel, teljes burkolatcserét hajtottak végre, új térdíszítő elemeket, padokat kandelábereket helyeztek el, és egy római mozaikpadlót visszaidéző szökőkút is létesült. A történelmi belváros felújításának folyamata ezzel nem fejeződött be.
Dr. Ipkovich György - polgármester, Szombathely MJV
"Kezdjük nemsokára az Iseummal és környékével, ami reményeink szerint egy kis kulturális ékszerdoboz lesz, aztán folytatjuk a Fő tér rehabilitációját a Borostyánkő áruház környékével; a Király és Kőszegi utcák megújításával célunk egy pezsgő, élhetőbb városmagot létrehozni."
A téma aktualitását jelzi az is, hogy az elmúlt tíz évben sok magyar város hozzákezdett Fő tereinek és műemlékeinek átépítéséhez. A rendezvényen azonban külföldiek is részt vesznek, akik hazájukból hoztak példákat, ötleteket. A nyári egyetem augusztus 9-ig tart nyitva.





























