A szombathelyi szennyvíztisztító telepre naponta mintegy 30 köbméter szennyvízet szállítanak, melyet jelenleg egy fogadóállomáson tudnak elhelyezni. Egy köbméter szennyvíz szállításának az ára minőségtől függően 700 és 1900 forint között mozog. Katona László, a főmérnökség vezetője elmondta: előfordul, hogy a szennyvíz zsírral, olajjal szennyeződik, és ez veszélyezteti a telep működését is. Ilyenkor a veszélyes hulladéklerakóba kell elszállítani és ártalmatlanítani a szennyvizet. Az önkormányzat talajvíztérítési díjjal próbálja ösztönözni a lakókat, hogy csatlakozzanak a csatornahálózathoz.
Krenner Róbert - szolgáltatási igazgató, Vasivíz ZRt.
"A háztartásokból kikerülő szennyvíz az emésztőgödrökből kiszivárogva belejut a talajvízbe, és a talajvízzel együtt elszennyezi az ivóvizünket."
A vízminőség romlása miatt korábban már a sekélyebb kutakat le kellett zárni, az ivóvíz megtisztítása pedig nagy költséget jelent a városnak. Krenner Róbert szerint problémát jelent az is, hogy a vidéki településekről gyakran nem hozzák el a szippantóautók a szennyvizet, hanem hogy olcsóbb legyen a megrendelőnek, egy-egy elhagyatottabb helyen ürítik a tartályokat.





























