Most elsősorban az egynyári növényektől pompázik a város. A verseny nem jár pénzjutalommal, mégis van tétje, mégpedig a továbbjutás az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyére. A megmérettetésen azonban nemcsak a virágokat figyelte a zsűri, hanem az egész lakókörnyezetet. Vagyis a virágok, zöldnövények, valamint a közterületek és a házak tisztasága egyaránt számít a vetélkedésben. Szombathely eddig minden évben döntős helyen szerepelt a versenyen. A zsűri elnöke szerint szép, gondozott a város, így nem kell szégyenkeznie idén sem. Több település értékelése azonban még hátra van, így a végső eredményre augusztus végén lehet számítani.