Szakemberek szerint a füsti fecskék számának csökkenése elsősorban az állattenyésztés visszaszorulásának tudható be. A madarak ugyanis az istállók környékén élő hártyás szárnyúakkal táplálkoznak.
A molnárfecskék viszont kevésbé válogatósak, a városi rovarokat is szívesen fogyasztják, ennek köszönhetően a számuk az utóbbi időben megnövekedett. A füsti fecskeállomány csökkenését okozhatja még az utóbbi évek változékony időjárása is.
Varga László a Magyar Madártani Egyesület tagja
"Gondolhatunk itt tartós, akár 2-3 napos hideg időre, amikor gyakorlatilag nincs rovar és rendkívül gyors emésztésű fajokról van szó, mindkét fecske esetében. Ha 2-3 napig nem jut táplálékhoz, annyira legyengül, hogy röpképtelenné válik, majd elpusztul."
A harmadik ok, hogy a Szahara növekedése miatt egyre kevesebb fecske tud megbirkózni a távolsággal, ezért a költöző madarak már útközben elpusztulnak. A városban gyakori az is, hogy az emberek leverik a fészkeket. A Madártani Egyesület szakemberei sárzóhelyek kiépítésével, műfészkekkel és fecskepelenka kihelyezésével próbálják védeni a fecskéket.





























