Hírek

Karneváli rajzpályázat

2008. augusztus 12., 08:57
A Savaria Történelmi Karnevál kísérőrendezvényeként idén harmadik alkalommal hirdette meg az Agora Kulturális Központ és az egyik nagy szombathelyi magángaléria képzőművészeti tehetségkutató pályázatát. A négytagú szakmai zsűri ma délelőtt értékelte a több, mint kétszáz alkotást.

Vas megyei általános- és középiskolások, valamint a Savaria Egyetemi Központ rajz szakos hallgatói küldhették be kötetlen témájú és tetszőleges technikával elkészített munkáikat. Idén mintegy 200 grafika, festmény, valamint 30 filmalkotás került a zsűri elé.

Dr. Gálig Zoltán - igazgató, Szombathelyi Képtár
"Azért is jó volt, mert látjuk a várost, az itt élőket, de természetesen a megszokotthoz képest teljesen más szemszögből."

A szakmai zsűri szerint idén is magas színvonalúak az alkotások. Az értékelés során elsősorban a technikai megoldásokat és az egyéni látásmódot díjazták. Az utóbbi évekhez képest némileg csökkent a beküldött pályamunkák száma.

Dr. Petrányi Zsolt - főigazgató, Műcsarnok
"Nagyon sajnáljuk, hogy a művészeti gimázium diákjai idén érdektelenek voltak a pályázat iránt, emiatt aztán szűkebb anyagból is válogathattunk."

A tehetségkutató páyázatot idén is a Savaria karnevál kísérőprogramjai közé sorolták a szervezők. A beküldött pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitója és a pályázat eredményhirdetése augusztus 22-én 19 órakor lesz az Írókéz Galériában.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely