Hírek

Nehéz helyzetben a szedertermelők

2008. augusztus 12., 08:58
Ketyeg a szederbomba. Nyár elején a meggy-, később a dinnye-, most pedig a feketeszeder termelők kerültek nehéz helyzetbe. De míg az első két gyümölcsnél a nyomott felvásárlási ár okozott a gazdák körében felháborodást, most ennél is nagyobb a gond. A szedret ugyanis egyáltalán nem veszik át.

Rekordterméstől roskadoznak a szedertövek a Kőszeg-hegyalján. Mégsem örülhetnek a termelők. A múlt héten még átvették tőlük a vitaminokban gazdag gyümölcsöt, igaz nyomott áron, hiszen a léminőséget kilogrammonként 70 forintért, az első osztályút pedig mindössze 120-ért. Most viszont már nem kell a hűtőháznak. A felvásárló azt ajánlotta főzessenek a gyümölcsből pálinkát.

A gazdák némelyike szabadulna ültetvényétől, de van aki a korábbi  alacsony felvásárlási árak miatt már tavaly kivágta a töveket.

Talasz Tibor - termelő
"Éppoly lesújtó, mint ami a meggyel vagy a dinnyével történt. Itt tonnák vannak a soron, amit vagy apránként tudunk eladni belőle, vagy az enyészeté lesz."

Annamaria Habel
"Egyszerűen a minőség miatt vásárolunk itt szedret. Ausztriában csak kisebb gazdaságok foglalkoznak a termesztésével, így nálunk nem is nagyon lehet kapni."

A felvásárlást beszüntető zalai cég képviselője híradónknak elmondta, 90 %-ban exportra dolgoznak, így a forint erősödése komoly gondot jelent nekik. Eddig a magyar szükséglet, jobbára cukrászatok kielégítésére vették meg a termelőktől a gyümölcsöt, a külföldi partnereik pedig visszamondták megrendeléseiket. Olcsóbban kapják a lengyel és a szerb szedret a magyarnál.

Gubás Gabi Agora Szombathely