A Szent István szobornál délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepség miatt 9 óra 50 perctől háromnegyed 11-ig nem közlekedhetnek autók a Brenner Tóbiás körúton, a Nárai, a Somlay Artúr, valamint a Kálvária utcában. A program idején leállítják a forgalmat a Szent László király, továbbá a Jókai Mór utca és a Tompa Mihály utca kereszteződéseiben is. A rendőrség ez idő alatt a helyi autóbuszjáratok kivételével a gépjárműforgalmat eltereli. Az ünnepi megemlékezést követően indul majd el a huszárok felvonulása és bemutatója, így további forgalomkorlátozásra kell számítani a Szent István park – Kálvária utca, Óperint utca – Kossuth Lajos utca – Fő tér – 11-es Huszár úti laktanya közötti útszakaszon. A rendezők a lakosság és az utazóközönség türelmét és megértését kérik.
Az ünnep kísérőrendezvényeként rendezik meg délután 4 órától a Savaria Szépe választást. A program helyszíne ezúttal a Tófürdő, eső estén az AGORA - Savaria Filmszínház lesz.





























