Hírek

Közös rendőri ellenőrzés az utakon

2008. augusztus 13., 13:21
9 megye rendőrei tartottak tegnap az országban átfogó idegenrendészeti és közlekedés-, valamint közbiztonsági akciót. A MITRAS elnevezésű ellenőrzés-sorozatot a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság kezdeményezte, régiónkból viszont csak Vas megye csatlakozott hozzá. Adásunkig több mint 50 esetben róttak ki helyszíni bírságot a szabálytalankodókra a rendőrök.

Délután kettőkor kezdték a vasi főutakon is a MITRAS, azaz az idegenrendészeti, közlekedési és közbiztonsági akciót, de már az első néhány percben többen fennakadtak a szűrőn. Kiderült ugyanis például, hogy Ausztriából útiokmányok nélkül érkeztek hozzánk. Igaz ugyan, hogy hazánk teljes jogú schengeni tagsága óta megszűnt a határon az ellenőrzés, azonosító papírok viszont most is szükségesek az átjáráshoz.

Tavaly Vas megyében 25 embercsempész ellen folytattak eljárást, idén eddig ketten buktak le ilyen bűncselekmény miatt. A tiltott határátlépések száma is a hetedére csökkent. A közrendvédelmi és határrendészeti osztályvezető szerint például az ilyen átfogó ellenőrzéseknek is köszönhetően esett ezeknek az illegális tevékenységeknek a száma, a bűnözők pedig valószínűleg útvonalat is változtattak.

A MITRAS-akcióban azt is vizsgálják többek között, a veszélyes anyagot szállító gépjárművek megfelelnek-e az erre a rakományra vonatkozó szabályoknak, a sofőrök pedig betartják-e a vezetési és pihenőidőket.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely