Hírek

Biztonságban a karneválon

2008. augusztus 19., 15:35
Idén is nagy erőkkel készülnek a szervezők a Savaria Karneválra érkező hatalmas embertömeg biztosítására. Az elmúlt években bevált tervet már aktualizálták, és újdonságokra is számíthatnak a karneváli látogatók.

A Savaria Karnevál programjaira minden évben százezernél is többen látogatnak el. Elhelyezésük, biztonságos mozgatásuk, a betegek, sérültek ellátása komoly feladatot jelent a szervezőknek. Kritikus pont a közlekedés megszervezése. A fontosabb útvonalakat már lezárták. Az eddigi évektől eltérően az idén a Batthyány téri színpadot a Mátyás király út és a Hunyadi út felől is lezárják az autóforgalom elől. A biztonságért felelős szervek már egyeztettek, a mentőkkel, a tűzoltókkal, a katasztrófavédelemmel, a tömegbiztosítást az idén is összehangoltan végzik.

Boór Sándor, a Savaria Történelmi Karnevál védelmi felelőse
"Tartottunk egy koordinációs értekezletet, amin egyeztettük a feladatokat. Ma pedig megtörtént a lezárás, úgyhogy ezekre készülődünk most a napokban."

A rendőrség számára a karnevál minden évben az év legfontosabb eseménye. Csakúgy, mint eddig, most is a teljes állomány szolgálatban lesz. A járőrökön kívül a bűnügyesek is két műszakban dolgoznak a karneválon.

Hollósi Gábor - r.ezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője
"Mindig jellemző volt, hogy karnevál idején kevesebb a betörés. Tavaly viszont megváltozott a helyzet, a városkörnyéki házakat találják meg a tolvajok, úgyhogy idén arrafelé gyakori portyákat szervezünk."

A karnevál hétvégéjén folyamatosan két mentőautó áll a rászorulók rendelkezésére, ezt a felvonulás idején kiegészítik még egy járművel. Elsősegélynyújtó helyet a Kalandvár területén és a Ferences-kertben állítanak fel. A Borok utcájában, a Thököly utcában és a Fő téren vöröskeresztes járőrökkel találkozhat a karnevál közönsége.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely