Délelőtt 10 órakor kezdődött az ünnepség a Szent István szobornál. A műsort a Herman Ottó és a Művészeti szakközépiskola diákjai adták. Produkciójukban emlékeztek István királyra és az új kenyérre is. A zenét a város fúvószenekarán kívül a Boglya Népzenei Együttes szolgáltatta, a néptáncot pedig az Ungaresca táncosai ropták. Az ünnepi beszédet ezúttal a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi központjának elnöke, Gadányi Károly mondta.
A koszorúzást követően a mintegy 200 résztvevő a huszárok vezetésével a Fő térre vonult, ahol a lovasok rövid műsorával zárult az augusztus 20-i ünnepség Szombathelyen.





























