A Tófürdőn május 31-én indult a szezon, azóta mintegy 80 nap telt el. Ebből azonban 20 napon nem tudott kinyitni az üzemeltető az időjárás miatt, így eddig a vártnál mintegy 15 százalékkal kevesebb látogató kereste fel a strandot.
Tatai Péter - szolgáltatási részlegvezető, SZOVA ZRt.
"A szombathelyi vendég nem helyhez kötött. Ha rossz idő van, nem jön ki. Nincs rákényszerítve mint a balatoni, a nyaraló. Ha nyaralok, és hűvösebb van, akkor is kimegyek."
A Tófürdő 2002-ben állította fel a látogatói rekordot, akkor 112 ezren strandoltak a szezonban, idén 45 ezren váltottak jegyet. A Tófürdő a tervek szerint már csak egy hétig lesz nyitva. A termálban is csökkent a forgalom idén és kérdéses még a kapuzárás időpontja is.
Kántás Zoltán - fürdő üzemmérnökség vezető, VASIVÍZ ZRt.
"A szokásos évi karbantartás miatt szeptember első hetében leáll a fedett uszoda, de ezen a héten is zavartalanul a vendégek rendelkezésére áll a termálfürdő."
Az uszoda szeptember 7-én, vasárnap reggel 9 órakor nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt.





























