A rendőrség is a szombat esti fáklyás felvonulásra várta a legnagyobb tömeget, így annak biztosítására készültek leginkább. Egy utolsó eligazításon egyeztették a feladatokat. A nagy attrakció viszont az eső miatt vasárnapra tolódott.
Knob Ernő - r.alezredes, közrendvédelmi osztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"160 rendőr volt szolgálatban, 100 főt hívtunk be többletszolgálatra: bűnügyi portyára, forgalomirányításra, bűnmegelőzési feladatokra a felvonulás idejére."
Kisebb torlódások csak a vasárnapi felvonulás előtt és után alakultak ki a városban. A hosszú hétvégén nyolc baleset történt, mindössze egynél volt személyi sérülés. Zseblopásról egyetlen bejelentés sem érkezett, az alkalmi tolvajok viszont négy őrizetlenül hagyott táskát loptak el. A tavalyi tízzel szemben idén három gyermek vesztette szem elől szüleit a tömegben, de a rendőrök segítségével hamar megtalálták egymást. Több garázdával szemben is intézkedniük kellett az egyenruhásoknak, mert zavarták mások nyugalmát, egyikük ellen büntetőeljárás is indult.





























