Hírek

Idén is drága lesz az iskolakezdés

2008. augusztus 26., 09:03
Megkezdődött a tankönyvosztás az általános és középiskolákban. A tanszereknek már nem csak a súlya miatt aggódhatnak a szülők, most sokkal inkább a magas árak terhelik meg a családokat. Főleg az idegen nyelvű könyvek kerülnek sokba, egy tankönyv-munkafüzet csomag ára meghaladja a 3000 forintot. Így ahol angolt és németet is tanul a gyermek, ott a szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

Egy-két könyvet leszámítva időben megérkeztek a tankönyvek a Gothard Jenő Általános Iskolába, így a buzgóbb tanulók már tegnap délután átlapozgathatták, mit tanulnak majd az idén. A tankönyvfelelős szerint csak akkor van probléma a könyvek kiadásával, ha egy-egy szülő most dönt úgy, mégis áthozza egy másik iskolából a gyereket. Ilyenkor - ha nem áll rendelkezésre plusz tankönyv - a könyvtári példányt adják oda a tanulónak. Azt is megtudtuk, hogy már a legkisebbeket sem kell félteni a könyvek súlyától, ugyanis a kiadók több tárgynál is két félévre bontják a tananyagot. Emiatt az árak  is magasabbak.

Verasztóné Tóth Ildikó - tankönyvfelelős
"Az első osztályban 7-9 ezer forintba kerülnek nálunk a tankönyvcsomagok, felső tagozaton, ott ahol a gyerekek egy vagy két idegen nyelvet tanulnak, bizony az idegen nyelvek ára megnyomja a tankönyvcsomagot és 15-20 ezer forint közé esnek ezek."

Állami támogatást idén is azok a diákok kaphatnak, akik tartósan betegek, sajátos nevelési igényűek, három vagy többgyermekes családban élnek vagy egyedülálló szülő neveli őket. De ez fejenként 10 ezer forint, ami - főleg felső tagozatban - nem fedezi a csomag árát. A fennmaradó összeget az iskola saját költségvetéséből finanszírozza, így a könyveket a rászoruló gyerekek a könyvtárból kölcsönözhetik ki egész évre.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely