A mozit még a 80-as években zárták be, most újra felmerült az igény a filmvetítésre. Szerdán elsősorban a gyerekeket várják, a Franklin a teknős című mesével, de a felnőttek sem maradnak moziélmény nélkül a nyitóhéten, hiszen megtekinthetik az Adjátok vissza a hegyeimet című életrajzi filmet. Az egyesület tagjai elsősorban a filmszínház közösségteremtő jellegét szeretné visszahozni, így ha lesz rá igény, akár a régi filmklubok mintáján beszélgetést is szerveznek majd a vetítések után. A tervek szerint minden hónapban két-két filmet mutatnak be a felnőtteknek, és minden iskolai szünetben megörvendeztetik a kisebbeket is egy-egy rajzfilmmel. Mindezért csak egy 200 forintos támogatói jegyet kér az egyesület.