A Nyugat-dunántúli régió összesen 5 milliárd forintot kapott az országos, 75 milliárdos keretből iskolafelújításra. A megyéből több kisiskola is nyert, például a vépi, táplánszentkereszti vagy a nádasdi, Szombathelyen azonban mindössze két intézmény szerepelt jól - mondta Rettegi Attila önkormányzati képviselő. A megpályázott összegnek csupán a tizedét, 140 milliót sikerült elnyerni, ez pedig a város vezetésének felelőssége - tette hozzá. Sági József önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugat-dunántúli régióba jutott a legkevesebb forrás, szerinte politikai döntés született: a jobboldali vezetésű térségek alig kaptak valamit. Elhangzott: a következő pályázati körtől lehet remélni a helyzet javulását, a mostani hibákat azonban már nem lehet semmissé tenni.





























