Tízezerre nőhet a munkanélküli pedagógusok száma, a számukra indított programok azonban alkalmatlanok a probléma kezelésére - kezdte a sajtótájékoztatót a Vas megyei Közgyűlés elnöke. Kovács Ferenc kitért a Vas megyei oktatási-nevelési intézetek megszűnésére is. Elmondta, hogy augusztus elsejével három óvoda és egy iskola zárja be végleg kapuit, és 13 iskolát kell átszervezni. Ez közel negyven települést érint a megyében. Az elnök szerint a kormány a kisiskolák megszüntetésén és a vidék tönkretételén mesterkedik, ez pedig szerinte nem csak a pedagógusokat és a gyerekeket érinti, hanem a területen élő nemzetiségeket is. A horvátzsidányi iskola megszüntetése óta például a horvát nemzetiségűek Ausztriába viszik tanulni gyermekeiket, és ugyanígy tesznek az itt élő németek is.
Kovács Ferenc az iskolaelújítási programról újságírói kérdésre elmondta, hogy véleménye szerint a pályázatok kezelője, a Regionális Fejlesztési Tanács nem működik demokratikusan - ezt azzal támasztotta alá, hogy a tanács kérésük ellenére titkosította a nem nyert pályázatok indoklását.





























