2001 óta folyik régészeti ásatássorozat Pannónia legfontosabb keleti eredetű vallási szentélyében, a szombathelyi Iseumban. Míg a korábbi években a kutatók azt akarták kideríteni, pontosan hogyan is nézett ki az egykori emlékhely, tavaly és idén már kifejezetten a rekonstrukciós munkálatokat megelőző feltárás zajlott, illetve zajlik még ez év végéig.
Sosztarits Ottó - régész, Savaria Múzeum
"A közműárok nem más, mint a Borostyánkő út átvágása. 19 éves savariai működésem alatt én ilyen átfogó rétegsort még nem láttam."
A 2. században épült szentély hamarosan visszakapja eredeti formáját: az Iseum leleteit bemutató hatalmas kiállítótér létesül majd, ahol a látogató megismerheti a hely jelentőségét Savaria története és Pannónia vallástörténete szempontjából is. A terveket az ásatások eredményei alapján rajzolták: megépül a szentély, és az azt körülvevő épületek, folyosók. Interaktív, látványos kiállítást hoznak létre, mely a Savaria Múzeum állandó kiállításánál is nagyobb lesz. A 2010 nyarán megnyíló új múzeum létesítését az állam jelentős összeggel támogatja, az erről szóló szerződést szombaton írják alá.





























