A Váci Mihály Általános Iskolában 47 elsőst köszöntöttek a ma reggeli tanévnyitón. Újdonság, hogy a tavalyi kísérleti évet követően idén önálló, labdarúgó fakultációs 8. osztály indul az Illés-akadémia növendékei számára. Továbbra is népszerű a művészeti oktatás.
Németh Gábor - igazgató, Váci Mihály Általános Iskola
A jelentkezők száma idén is magas volt, még mindig az alapfokú művészetoktatás intézményünk fő vonzereje."
A tanévnyitót követően a diákok bevonultak osztálytermeikbe. A kis elsősöket szüleik is elkísérték. Az első hetek még nem tanulással telnek, sokat játszanak, énekelnek és közös programokon vesznek részt a kicsik, hogy megismerjék az iskolát, és egymást. A gyerekek többsége már várta, hogy elkezdődjön az iskola, a szülők pedig bíznak benne, hogy csemetéjük hamar beilleszkedik.
A Paragvári utcai Általános Iskola elsőseinek nem teljesen idegen a környezet, hiszen júniusban már jártak itt, megismerkedtek a leendő tanító nénikkel és az iskolával. Itt négy első osztály indul, 102 kisdiák ül először iskolapadba.
Kőváriné Fekete Marietta - igazgató, Paragvári utcai Általános Iskola
"Négy párhuzamos osztály indul, amit már előre el kellett dönteni, az a zenei tagozat volt, a nyelvi tagozataink - angol és német - majd csak 3. osztálytól indulnak be."
Hosszú szünetekkel tarkított tanév lesz az idei: a nemzeti ünnepek miatt az őszi szünetben 11 napot pihenhetnek a diákok, a téli szünetet követően csak január 5-én kell iskolába menni, a tavaszi szünet április 9-től 14-ig tart majd. A vakáció utolsó betűje június 15-én kerül fel a táblára.





























