Kis Veronika idén érettségizik az egyik szombathelyi szakközépiskolában. Tanulmányai folytatásához nem szeretne diákhitelt felvenni, a végzős diák azt mondja, inkább szülei támogatására számít, de mellette munkát is vállal majd.
Kis Veronika
"Egy egyetem elvégzése biztosan sok költséggel jár, azonban nem érzem azt, hogy megfelelő indítás az egy élethez, hogy hitelt kell felvennünk ahhoz, hogy elvégezzük a tanulmányokat."
A felsőfokú tanulmányok megkönnyítésére jött létre a diákhitel - mondják a szakemberek. Az idén érettségiző, általunk megkérdezett középiskolások többsége azonban nem veszi fel a kölcsönt, mert attól tartanak, ha pályakezdőként nem találnak munkát, nem tudják visszafizetni az évi közel tíz százalékos kamattal megnövelt összeget.
A hallgatók szeptembertől havonta 10 ezer forinttal több hitelt vehetnek fel, így a költségtérítéses rendszerben maximum havi 50 ezer, míg az államilag finanszírozott képzésben 40 ezer forint igényelhető. Azt egyelőre nem tudni, hányan tanulnak idén kölcsönből, a korábbi tapasztalatok azonban azt mutatják: a diákhitelre egyre kevesebben, míg a diákmunkára egyre többen gondolnak.





























