Hírek

Fiatalok példakép nélkül

2008. szeptember 02., 10:34
"A gyerekek egyre tudatosabb tagjai a fogyasztói társadalomnak. Befolyásolja őket a termékek márkája és ára is. A fiatalok kommunikációját, médiafogyasztását és vásárlási szokásait vizsgálta a Szonda Ipsos a legfrissebb felmérésében.


A gyerekek felének nincs példaképe, ez tanulságos lehet a felnőttek számára - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből, amely a fiatalok kommunikációját és médiafogyasztási szokásait vizsgálta. Gábor Zsuzsa médiakutatási igazgató kiemelte: a példaképpel rendelkező gyermekek csaknem egyötödének valamelyik szülő a példaképe.

A 8 és 14 év közötti gyerekeknek is erős a márkatudatuk, meg tudták például határozni azt, hogy melyik márka számít trendinek és melyik nem - közölte a Szonda Ipsos médiakutatási igazgatója. Hangsúlyozta: a gyerekek már tisztában vannak azzal, hogy a márka egyenlő a megbízhatósággal és a minőséggel.

Gábor Zsuzsa hozzátette: kiderült az is, hogy a fiatal korosztályhoz tartozók sokat néznek televíziót, emellett sajtótermékeket is olvasnak, valamint az internet is fontos a számukra.

A kisebbeknél erősebb a szülői kontroll, az idősebbeknél a társak, a barátok véleménye a fontos abban a tekintetben, hogy mit nézzen a televízióban vagy mit hallgasson a rádióban - mondta Gábor Zsuzsa."

inforadio

Gubás Gabi Agora Szombathely