Elégedetlen horgászok ülték körbe vasárnap a Csónakázó tavat, ugyanis a törpeharcsák igencsak elkerülték a kukaccal teletömött horgokat, pedig ezen a viadalon éppen ezekből a halakból kellett volna minél többet fogni. Még a legkisebbek is részt vettek a versenyen. A legidősebb versenyző a 78 éves Béla bácsi volt, aki még a hétköznapokban is sokat segít az egyesületnek a törpeharcsák irtásában. Most azonban neki sem kedvezett a szerencse.
Wöller Béla - horgász
"Sajnos nem a törpeharcsa eszik, hanem a kárász, a ponty. Úgyhogy csak azokat tudtam fogni. A pár töpeharcsa amit fogtam, az a nullával egyenlő. Máskor ezt egy negyed óra alatt fogom."
De ez nem elegendő, mivel a versenyben csak a törpeharcsa számított, a többi fajtát vissza kellett dobniuk a pecásoknak. A horgászverseny mellett idén először meghirdették a halászléfőző versenyt is, melyre 7 jelentkezőt regisztráltak. Az alkalmi szakácsok számára a szervezők biztosították az eszközöket, de a belevalót persze mindenki maga ízlése szerint választhatta.
Németh Noémi
"Paradicsom, paprika, hagyma, pirospaprika, szírral készítjük. Hát meg a hal, bors, só ízlés szerint, ennyi."
Mindkét versenynek tétje volt, hiszen a szponzorok jócskán ajánlottak fel idén is nyereményeket.
Puskás Norbert - szervező
"A nyeremények a horgászversenyre vásárlási utalványok. Több támogatótól kaptunk jelentős értékű vásárlási utalványt, illetve emléktárgyak, serlegek, érmek, oklevelek. A halászléfőzőknek pedig természetesen bogrács, illetve olyan halászléfőzéshez szükséges eszközök, amit a jövőben tudnak használni."
Akár jövőre is. Mert lesz folytatás, az egyesület jövőre is megszervezi az Euro-Peca Kupát.





























