Sok autós még akkor sem lassít, ha érzékeli, hogy a gyalogos már az úttesten van. Vannak azonban olyan gépkocsivezetők is, akik már akkor is megállnak a gyalagosátkelő előtt, ha még nem lépett le a gyalogos. Az új tervezet szerint a járókelőknek feltétlen elsőbbségük lenne az átkelő helyeknél.
Nem kapott többséget az a törekvés, amely megengedte volna, hogy a motoros előregurulhasson piros lámpánál a sor elejére. Büntetnék azokat is, akik 20-30km/órával haladnak ott, ahol 80-90km/óra a megengedett sebessség és ezzel veszélyeztetik a többi autóst.
Azzal, hogy a 12 év alatti kerékpárosoknak kötelezően bukósisakot kelljen viselniük, valószínűleg mindenki egyet ért. Azt a szigorítás azonban, amely szerint meg kell nehezíteni a jogosítványszerzés lehetőségét a 17 és 25 év közöttiek számára, a szakemberek elutasítják. Szerintük a képzés átalakítása jelenthetne előrelépést.





























