Vas megye erdei bővelkednek vadban, így a vadászoknak nincs okuk panaszra - mondta László Győző, a Vas Megyei Vadászkamara elnöke. 1600 vadászt tartanak nyilván a megyében, az utánpótlás pedig folyamatos.
László Győző - elnök, Vas Megyei Vadászkamara
"28 ifjú vadászt avattunk vadásszá, köztük egy édesanyát a fiával együtt. Ez Magyarország történetében egyedülálló. A hölgy közgazdász, és 20 éves fiával együtt tett fogadalmat. Sőt, öt női vadászt is avattunk, aminek külön örültünk."
Az udvaron a vadásztársaságok fakanállal vetélkedtek a vadpörköltfőző-versenyen. A kondérban készülő finomságok receptjét nekünk sem árulták el.
Ezen a vadásznapon a jövő vadászaira is gondoltak, ugyanis a gyerekek virtuális lövészeten teríthették le a zsákmányt. Az iskola egyik termében pedig alkalmi kiállítást rendeztek be, a Répcementi Hunor Vadásztársaság trófeagyűjteményét, és Kovács Tibor hivatásos vadász festményeit tekinthették meg az érdeklődők.





























