Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője örömét fejezte ki, hogy a 15-14-es arány helyett a javaslatok nagyobb támogatást kaptak. Volt olyan kérdés - mondta a politikus - amely 17 szavazatot kapott. Marton Zsolt annak a reményének adott hangot, hogy a rendkívüli közgyűléssel a politikusok és politikai erők egyszer s mindekorra elrendezték egymás között azokat a dolgokat, amelyek a politikai folyamatok miatt szükségesek voltak. A jövőben nem alkudozni akarnak, hanem Szombathely jövőjét meghatározó kérdésekkel foglalkozni. Ebben párbeszédre hívnak valamennyi poltikai pártot. Marton Zsolt visszautasította a vádat a SZOVA kontra Magellán Center ügyben, és cáfolta, hogy a buszpályaudvar beruházás hátrányt szenvedne.
Dr. Takátsné dr. Tenki Mária elmondta: Marton Zsolt elvállalta a koordinációs tanácsnoki tisztséget. Ez kellő garanciát ad arra, hogy a jobboldali többséggel a polgármester együtt tudjon működni a jövőben. A bizottságok átalakításával kapcsolatban a képviselőasszony elmondta: a bizottságokba tanácskozási joggal szeretnék a civil szervezeteket bevonni. Itt fejthetnék ki érdemben véleményüket. Elmondta azt is: most azon dolgoznak, hogy a fenyegető, közel 30%-os energia, távhő díjemelést minimálisra, 10%-ra mérsékeljék. Ez lenne a csaláldok számára még egy elviselhető mérték. - tette hozzá Takátsné dr. Tenki Mária.





























