Hírek

Szombathelyen járt a kisebbségi ombudsman

2008. szeptember 10., 14:05
Kisebbségi panasznapot tartott ma a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala. Dr. Kállai Ernő beiktatásakor ígéretet tett arra, hogy az ország minden pontjára igyekszik személyesen is eljutni, ennek megfelelően évente legalább egyszer találkozhatnak vele azok, akik problémáikkal már nem tudnak hova fordulni.

A Vas Megyei Közigazgatási Hivatalban délelőtt 10 és 12 óra között várták a kisebbségi panasznapra érkezőket. Az ombudsman akkor is eljárhat, ha például egy hatóság megsérti egy nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó személy egyenlő bánásmódhoz fűződő jogát. A Vas Megyei Közgyűlés romaügyi felelőse egy javaslattal érkezett.

Kánya László - romaügyi felelős, Vas Megyei Közgyűlés
"A jog sokszor olyan embereket is elítélt a bírói döntés alapján, akikről később kiderül, hogy nem is bűnösek."

Kánya László egy olyan ellenőrző szervezet létrehozását szeretné elérni, amely az igazságszolgáltatási folyamat felülvizsgálatával megakadályozná, hogy ártatlan emberek börtönbe kerülhessenek.

Az ombudsman délelőtt a kisebbségi önkormányzatok képviselőivel találkozott. A fórumon elmondta többek között, hogy a többévi előkészítés után 2005-ben hatályba lépett kisebbségi törvényben sok a vitatott pont, ezért az érintettek bevonásával újra kellene gondolnia azt a jogalkotónak. Beszélt többek között a kedvezményes helyi önkormányzati mandátum visszaállításának szükségességéről is.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely