Hírek

Eldőlhet a húsipari terület sorsa

2008. szeptember 15., 08:43
A Vépi úton egykor szebb napokat látott Vasi-Hús Kft. területének egyik részét már eladta a jelenlegi tulajdonos, budapesti befektetési és alapkezelői cég. Az ingatlan többi részének bérbeadása meghiúsult, viszont nemrég egy hirdetésre jelentkezett egy szombathelyi cég, amely állítólag megvenné az értékes ingatlant.

A jelenlegi tulajdonos, Hermes Befektetési és Alapkezelő Zrt. vezetője Híradónknak elmondta, hogy a kilencvenes évek végén, amikor a Vasi-Hús Kft. először került felszámolás közeli állapotba, már akkor szerették volna megvenni az ingatlant. A több sebből vérző Vasi-Hús termelése korszerűtlennek bizonyult, nem állta a versenyt a konkurenciával. A felszámolás során az épületeken és a területen kívül mindent értékesítettek.

A technológiai berendezéseket egy győri fémhulladék-hasznosító vette meg. Úgy tudjuk, az üzemet a szegedi Pick gyár is szerette volna megvásárolni, az adás-vétel mégsem jött létre, mert időközben lejártak a telephelyhez kötött húsipari engedélyek. Az újak kiváltása pedig már nem érte meg a cégnek. Ekkor jött újra a képbe a jelenlegi ingatlanokkal foglalkozó társaság. Az egy helyrajzi számon nyilvántartott, de három részre osztott telephelyből 1,5 hektárt már értékesítettek, az egykori húsipar többi  területének eladásáról pedig egy szombathelyi céggel folytatnak előrehaladott tárgyalásokat.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely