Hírek

Nehezebb lesz jogosítványhoz jutni

2008. szeptember 16., 13:42
Pszichológiai alkalmassághoz kötné a gépjármű-jogosítvány megszerzését, és további szigorításokat is tervez a kormány - nyilatkozta egy országos napilapnak az illetékes kormánybiztos. Kondorosi Ferenc elmondta, az intézkedéstől azt remélik, hogy kevesebb vakmerő fiatal ül majd a volánnál, így a baleseti statisztika is javul.

A szombathelyi okmányirodában idén eddig 6500-an igényeltek jogosítványt. Zömében 17-18 évesek. Ebben az évben a balesetek negyedét 24 évnél fiatalabbak okozták. A szakemberek e statisztika ismeretében tartják szükségesnek a változást.

Az autóvezetési ismeretek elsajátítása nem könnyű feladat. Az elmélet után 9 órát kell rutinpályán vezetni és 21 órát a forgalomban. A vezetési stílus pszichológiai vizsga nélkül is sokat elárul a leendő sofőrről,- vallja az oktató - ám a fiatal kor szerinte egyáltalán nem hátrány a tanulás szempontjából.

Török Zoltán - oktató, ATI
"A fiatalok kikerülve az iskolapadból sokkal fogékonyabbak a vezetési ismeret elsajátítására."

Az oktató szerint, ha valaki rutinos vezetőként vesz részt a forgalomban, az nem jelenti azt, hogy szabályosan is közlekedik. A szakember véleménye, hogy a próbajogosítvány sem jelenti a teljes megoldást. Az oktató a büntető-pontrendszer szigorításában, illetve a friss jogosítványosok gépjárművének teljesítmény-korlátjában látja a baleseti statisztika javulását.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely