A 16 éves lányok számára kiírt Bujtor Margit emlékverseny névadója neves szombathelyi teniszcsaládból származott és Szombathely bombázásakor, 15 évesen vesztette életét. Az első versenyt még 1960-ban rendezték emlékére, azon Szabó Éva győzött.
A fiúknak kiírt Asbóth József-kupa névadója, minden idők legeredményesebb magyar teniszezője szintén Szombathelyen született, 1911-ben, éppen ezen a napon, szeptember 18-án.
Szily Péter - elnök Vas Megyei Tenisz Szövetség
"Országos jelentőségű versenyről van szó, leginkább azok indulnak, akik még javítani akarnak a ranglistájukon, az első 20-ból többen részt vennek a versenyen."
A főversenyen kívül a legjobb 16 évesek párosban is összemérik erejüket. Lesz még másodosztályú felnőtt verseny is, de a legkisebbek, a 10 évesek is ütőt ragadnak a hét végén.
Pályára lépnek a legjobb szombathelyiek is, a lányok között Csire Zsuzsáért, Prisznyák Annáért, Miklós Dorottyáért, vagy a még csak 14 éves Tóth Csengéért szoríthatnak a helyiek. A fiúk között ott lesz Kovács Marcell, Márton Kristóf és Szalai Ádám is.





























