A Nemzeti Közlekedési Hatóság főosztályvezetője megnyitójában elmondta, hogy szeretnék a jövőben ezt a megyei versenyt régióssá kiterjeszteni, hiszen a szervezet is regionális struktúra szerint működik. Az pedig, hogy a vetélkedőre a Vasban működő autósiskolák 80 %-a jelentkezett, azt bizonyítja, az oktatók is szeretnek vizsgázni.
Tóth Zoltán - főosztályvezető, NKH Nyugat-dunántúli Regionális Ig.
"Konkrét szakoktatói verseny volt már, de hogy vizsgabiztosokat is le lehet győzni, még nem volt példa. A nagyszámú jelentkező is mutatja, hogy szeretnék. Lehet, hogy sikerül is."
A verseny tesztkitöltéssel kezdődött. A számítógépes vizsgaprogramból válogatott, azaz a legnehezebb kérdésekkel találkozhattak az oktatók. A két fős csapatok legtöbbje néhány perc alatt megoldotta a feladatokat. Aztán a rutin következett, először csak bemutatóval és pályabejárással. A gyakorlati versenytől jobban tartottak a résztvevők. De nem mindenki a volán mögött ülve mérette meg magát.
Dienes József
"Versenyzek. Miért nem ott? Mert valakinek főznie kell."
Nyolc bográcsban főzték a vacsorát, de természetesen ennek is tétje volt. Itt a szakoktatók és vizsgabiztosok mesterszakács vándorkupájáért folyt a verseny.





























