Hírek

Környezetvédő bölcsisek

2008. szeptember 23., 15:13
Kis kertészek tették rendbe a Százszorszép Bölcsőde udvarát délelőtt. Ez az intézmény is csatlakozott ugyanis az Évtized Programhoz, melyet a Borostyán Környezetvédelmi Oktatóközpont szervezett a városban.


Szombathely valamennyi bölcsődéje csatlakozott a környezetvédelmi programokhoz. Volt, ahol a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedhettek a kicsik, volt, ahol virágot ültettek. A Szászorszép Bölcsőde csemetéi azonban szorgos hangya módjára rendbetették az intézmény udvarát. Összeszedegették a száraz leveleket, és makkot gyűjtöttek a mókusoknak.

Vitár Ágnes - intézményvezető, Százszorszép Bölcsőde
"A konkrét program célja, hogy a gyerekeknek már korán megtanítsa, hogy a környezetet védeni kell és a tisztaságra nagyon ügyelni kell. És így próbáljuk a gyerekeken keresztül már a szülőkbe is betáplálni ezeket a dolgokat."

A gyerekek pedig különösen élvezik a kertészkedést, hiszen ebben a korban már megjelenik a szerepjáték, így szívesen utánozzák a felnőtteket. A bölcsődében nem szokatlan az effajta program, hiszen az intézményben a népszokások és a természetközeliség kiemelt szerepet kap egész évben.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely