Hírek

Vetélkedő a kézművesség jegyében

2008. szeptember 29., 10:45
Saját cégért és céhszabályzatot készítettek azok a diákok, akik részt vettek szombaton a középiskolásoknak szóló ipartörténeti vetélkedőn. A játékos versenyt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara immáron negyedik alkalommal hirdette meg azzal a céllal, hogy a fiatalok megismerjék a magyar kézművesség ezer éves kultúráját.

A Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében rendezvénysorozat keretében megvalósuló ipartörténeti vetélkedőnek a Savaria Múzeum adott otthont. Győrből, Sárvárról, Zalaegerszegről is érkeztek csapatok. Akadtak diákok, akik jelmezben népszerűsítették választott témájukat.

Takács Éva - diák, Tinódi Lantos Sebestyén Gimnázium és "Idegenforgalmi, Vendéglátó Szakközépiskola, Sárvár
"A sörfőzéstől készítettünk cégért, ezzel kapcsolatos előadással is készültünk."

A cégér lehetett régi, kihalófélben lévő vagy már elfelejtett, de akár mai, modern foglalkozás is.

Takács Gábor - lakberendezés-tanár, Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola
"Készítettünk egy lakberendező cégért, hungarocellből áll, a lakberendezési tárgyak felhasználásával."

Tóth Kálmán - múzeológus, szervező, Savaria Múzeum
"Játékunk célja elsősorban az érdeklődés-felkeltés, és nem a lexiális tudás visszakérdezése."

Az egésznapos programon játékos, kreativítást igénylő, izgalmas feladatokat oldottak meg a középiskolások: többek között 440 évvel ezelőtti műhelyábrázolást is fel kellett ismerniük, és reklámszöveget is írtak.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely