A szombathelyi Sprint SC mozgássérültekből álló együttese több éve sikeresen szerepel a magyar bajnokságban, a kupán és az Euroligában. Nem csak versenyeznek, hanem ülőröplabda-bemutatókat is tartanak, népszerűsítik a sportágat. Ezt tették néhány nappal ezelőtt Kínában is.
Gőczy István - elnök, Sprint SC
"A pekingi egyetemi sportcsarnokban mutattuk be az ottaniaknak az ülőröplabdát. Ők még egyáltalán nem próbálták ezt, állót játszanak, őket okítottuk, megismertettük velük a szabályokat."
Egy-egy ülő illetve álló szettet játszottak a magyar és a kínai játékosok, a barátságos találkozón nem a végeredmény számított.
Kun Zhang - egyköri röplabdázó
"Egyetemista koromban röplabdáztam, de az igazság az, hogy ülőröplabdát eddig még nem is láttam, így nem is próbálhattam ki. Sokkal nehezebb játszani, mint az álló röplabdát. Sokkal nehezebb, sokkal szigorúbbak a szabályok."
A kínai élményekkel gazdagodott szombathelyi csapat tapasztalatszerzés céljából indul a horvát ülőröplabda bajnokságon: hétvégén az első mérkőzésen Zágrábban lépnek pályára.





























