Hírek

Lakbértámogatás minden bérlőnek

2008. szeptember 29., 17:11
Jövőre már azok is kaphatnak lakbértámogatást, akik nem önkormányzati bérlakásban élnek, hanem magánszemélytől bérelnek ingatlant. Számos kritériumnak kell megfelelni jövedelmi és vagyoni szempontból, sőt a rendelet a négyzetméterenkénti maximális bérleti díjat is meghatározza. Már idén kaphatnak viszont kompenzációt azok, akik igényeltek ugyan önkormányzati bérlakást, de nem kaptak.

A Lakásbizottság közel fél évig dolgozott az új támogatási rendszeren többek között azért, hogy ne adjon lehetőséget spekulációra és visszaélésekre - mondta dr. Czeglédy Csaba alpolgármester. Január elsejétől azok is kaphatnak maximum havi 20 ezer forintos lakbértámogatást, akik nem önkormányzati bérlakásban élnek, és megfelelnek a feltételeknek. A rendelet szerint azonban már az idén kiosztanak 2,4 millió forintot azok között, akik igényeltek önkormányzati bérlakást, de kérelmüket elutasították, így magán bérleményekben kénytelenek lakni.

Támogatást csak az kaphat, aki érvényes bérleti szerződéssel rendelkezik. A bérleti díj összege nem haladhatja meg a négyzetméterenkénti 1000 forintot. A megítélt kompenzáció függ a családtagok jövedelmi és vagyoni viszonyaitól. Az összeget az önkormányzat havonta a bérlő számlájára utalja. A rendszer - a szakemberek szerint - kizárja a spekulációt, nem érdemes tehát magasabb összegről szerződést írni, vagy más módon kiskaput keresni. A támogatást október 15-től lehet igényelni a Lakásirodán.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely