Leginkább szociális okokra vezethető vissza, hogy egyes emberek mások háztartási hulladékait gyűjtik össze. A guberálók általában az alacsony jövedelműek és a hajléktalanok közül kerülnek ki, de vannak, akik autóval indulnak napi beszerző útjukra. Szabálysértést csak akkor követnek el, ha a hulladékot szétszórják az edények körül.
Tendliné Nagy Gabriella - szabálysértési ügyintéző Igazgatási Osztály
"Ebben az esetben nem helyi rendelet, hanem egy kormányrendelet határoz, akár 50 ezer forintot is kiszabhatnak, ez akár elzárásra is változtatható."
A szabálysértési ügyintéző szerint csak elvétve érkezik bejelentés a guberálók miatt. Így nincs napirenden ennek betiltása sem, bár erre az ország több nagyvárosában is van példa.
Tóth Tibor - szolgálatvezető, Közterület-felügyelet
"Itt is előfordul guberálás, de szerencsére rendezett marad az edények környezete."
A szakemberek szerint sajnos gyakori, hogy a turkálók mások által meghagyott élelmiszereket is hazavisznek és el is fogyasztanak a konténerekből. A guberálók jelentős része azonban csak egyfajta gyűjtőszenvedélyét éli ki a kukázásban.





























