Már délelőtt sokan érkeztek Velembe, a kora délutáni órákban pedig szinte mozdulni sem lehetett az egyutcás faluban. A levegőben a sült gesztenye illata terjengett. Az alkalmi színpadon gyerekelőadás, az alkotóház udvarán pedig a népi kézműves mesterségek bemutatója várta a vendégeket.
Parais István - igazgatóhelyettes, MMIK
"Gazdag programot kínálunk, néptáncosok, népdalénekesek, helyi egyesületek mutatkoznak be."
Az idén gesztenyéből készült sütemények versenyét is meghirdették. Háromtagú zsűri osztályozta az édességeket.
Szőke András - színművész
"Nehéz volt mert olyanok voltak a sütemények, amelyeket én még nem is ismertem."
Az eredményhirdetés után a nézők is megkóstolhatták a finomságokat. A gesztenyés sütemények mellett természetesen a sült gesztenye volt a sláger, de nemcsak ezt, hanem mustot, puncsot, forralt bort, kürtős kalácsot, sült és grillezett húsokat kínáltak az árusok.





























