10 napon át minden este fél nyolctól a csillagászati és űrkutatási előadások után kinyílik a Savaria Egyetemi Központ tetején lévő csillagvizsgáló kupolája. A Kövesligethy Radóról, a csillagászat első hazai oktatójáról elnevezett kémlelőn tiszta időben látszanak a naprendszer kis és nagybolygói.
Vértes Ernő - elnök, Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület
"A reneszánsz év kapcsán a Mátyás udvarában élt csillagászokról emlékezünk, nemkülönben az éppen 100 éve történt Tunguz rejtélyről, amely az egyik legérdekesebb kuriózuma a csillagászati hetek sorozatnak."
A csillagászati hetek előadásain többek között szó lesz az európai űrkutatásról. Egy NASA kutatótól pedig a Föld csillagsebeiről kérdezhetnek majd az érdeklődők, akik hallhatnak majd a piramisok és a csillagok közötti összefüggésekről is.
Dr. Péntek Kálmán - igazgató, SEK, Matematika-és Fizikai Intézet
"Magyarországon nem tantárgy a csillagászat, nem úgy a szomszédos országokban. Talán ezért nem utálják itthon annyira a diákok,és nagyon érdeklődnek a csillagászat iránt."
Az október 17-ig tartó rendezvény programjain a részvétel mindenki számára ingyenes.





























