Hírek

Több adófelajánlást kaptak a civilek

2008. október 07., 18:14
A legtöbb adózó egy egészségügyi szervezetnek ajánlotta fel adója 1 százalékát Vas megyében, ez összesen 21 millió forint. Az APEH kimutatásaiból kiderül: ötezerrel többen rendelkeztek idén adójuk 1+1%-ról, mint tavaly. Nőtt azoknak a civil szervezeteknek a száma is, amelyek támogatáshoz juthatnak.

A Változó Világért Alapítvány egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek az 1%-os felajánlásokból, mint civil szervezet részesülhetnek. Érkezik is hozzájuk ezen a csatornán keresztül is pénz, de ez nem túl sok. Az éves költségvetés 1%-át sem éri el az így befolyt összeg. 2007-ben ez mintegy 60ezer forint volt.

Varga Gabriella, projektmenedzser - Változó Világért Alapítvány
"Tevékenyésgünket projektekben, pákyázatokon keresztül valósítjuk meg. Ebbe fektetünk erőt, hogy ezeket a projekteket megvalósítsuk. ezeket úgy építjük fel, hogy komplex legyenek és ebbe a költségek is beleférjenek."

47 ezren ajánlották fel adójuk 1+1 %-át az idei bevallási időszakban. Ez 5 ezerrel több, mint tavaly. Nőtt a civil szervezetek számára felajánlott összeg is: meghaladta a 184 millió forintot.

Dr. Horváth Judit, főosztályvezető - Eljárási és Adóalany-nyilvántartási Főosztály
"Vas megyében egészségügyi tevékenységgel foglalkozó társadalmi szervezetnek ajánlották fel a legmagasabb összeget: 21 millió forintot. másiknál 5 millió forintot."

Nőtt a támogatott civil szervezetek száma is: meghaladta a 900-at. A kedvezményezettek november végéig jutnak hozzá az idén felajánlott 1+1%-hoz.

Gubás Gabi Agora Szombathely