Az egyesület 2005-ben alakult meg. Akkoriban még a hobbi szinten lovagló fiatalokat gyűjtötték össze. Később azonban a 16 lovasból hatan úgy döntöttek hogy versenykörülmények között is kipróbálják magukat rutinos, szakképzett edző irányításával.
Márkus Sándor elnök Vasi Vágta Lovassport Egyesület
"Megszereztük a startengedélyeket, felkészítettük a versenyzőket. az első szezont így kellett végigcsinálnunk és meg is tettük."
A kiváló szakmai munka első gyümölcse máris beérett. Tápiószentmártonban lett korosztályos országos bajnok az egyesület fiatal ugrólovasa, Devecseri Krisztián, aki 7 éve, Szombathelye kezdett lovagolni. Az országos bajnokságon idegesen kezdett, de a döntőre nagyon összeszedte magát és lovával, Premierrel nagyszerűen teljesített.
Devecseri Krisztián - versenyző, Vasi Vágta Lovassport Egyesület
"Nem gondoltam volna, hogy így szerepelek. Az első 15-be vártam magam. úgyhogy teljesen elégedett vagyok."
Az egyesület vezetői a szombati ünnepélyes szezonzárón már a jövőről is beszéltek. A következő idényben újabb versenyzőket állítanak csatasorba, így már 10 fiatal képviseli a vasi színeket a regionális és az országos díjugrató viadalokon.





























