Hírek

Zebrára várva

2008. október 14., 18:16
Óránként átlagosan 100 gyalogos és 400 jármű szükséges ahhoz, hogy gyalogátkelőhely létesülhessen egy települést kettészelő főúton. Ezt Vas megyében egyetlen falu sem éri el, így aztán maradnak a vakmerő mutatványok, amikor a gyerekek iskolába, vagy a felnőttek boltba mennek. Egy zebra kiépítése egyébként a közművek közelségétől függően 2 és 5 millió forint közötti összegbe kerül.

Patonai Károlyné Teri néni a főút mellett lakik, 1957 óta figyeli Egyházasrádócon a 86-os forgalmát, ami azóta persze megsokszorozódott. Azt mondja, 30 kamionból álló konvojt is számolt már. Hetente több balesetet is lát, a zaj meg szinte elviselhetetlen.

Patonai Károlyné
"Nem olyan régi ház, jó erős alapokon, de a konyha fala meg van repedve, meg az előszoba."

A falut kettéosztja a 86-os főút. Az egyik oldalon 600-an laknak, a másik oldalon meg van az iskola, posta, orvosi rendelő, és a többi közintézmény. Forgalomszámlálás csak 3 évvel ezelőtt készült, akkor 1200 gépjármű dübörgött itt keresztül. Az itt élők szerint ez a szám már legalább a duplájára duzzadt. Egy lány reggelente a kisebbeket segíti átkelni az úton. Azt mondta, fél órával korábban indulnak az iskolába, mert akár 15 percet is kell arra várniuk, hogy átfuthassanak.

Boda Julianna
"Előznek a főúton, ahol mi át tudunk menni. Úgyhogy a múltkor is majdnem elütött minket."

A szabályok szerint gyalogátkelőhelyet akkor lehet létesíteni, ha óránként 100 gyalogos és 400 gépjármű útja keresztezi egymást. Ennyi átkelni akaró ember viszont nem él a faluban.

Quaiser István - osztályvezető, Magyar Közút Kht. Vas Megyei Ig.
"Ha a forgalomszámlálás megtörtént, akkor meg kell terveztetni a gyalogátkelő helyet, engedélyeztetni, hozzá vezető járdának kell lenni, és emelt szintű közvilágításnak."

A kiépítés 2-5 millió forintba kerülne, ezt is vállalná a falu, de a szabályok szerint hiába, mert nem felel meg a feltételeknek. Tavaly pályázaton 2 millió forintot nyertek arra, hogy ezt a két forgalmas csomópontot sárga villogóval és sebességmérővel lássák el.

Sőre Zoltán - polgármester, Egyházasrádóc
"Ezt a pályázatot elkészítettük pont egy évvel ezelőtt. Megnyertük, és azóta sem láttunk ebből semmilyen támogatást, csak kapjuk az ígéreteket."

A falu vezetése, hogy valamit enyhítsen a balesetveszélyen, tavaly kihelyezett egy sebességkorlátozó táblát, de ez - láthatóan - nem váltotta be reményeiket. A polgármesternek pedig több döntéshozó azt mondta, nem kell ide zebra, hiszen egyszer megépül a 86-os  falut elkerülő szakasza.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely