A kora délutáni időpont miatt meglehetősen foghíjas lelátók előtt kezdődött meg a mérkőzés. A vendég pápaiak csak a hetedik helyen állnak az NB II Nyugati csoportjában, mégis jó ajánlólevéllel érkeztek Szombathelyre, hiszen a Ligakupa első fordulójában 2:2-es döntetlent játszottak a bajnok MTK ellen.
A Haladás számára adott volt a feladat a javításra, hiszen a zöldek 4:0-ra kaptak ki az előző körben a Győri ETO-tól. Balassa Péter a 24. percben szerezte meg az első gólt, a rutinos védő szokásához híven szöglet után fejjel talált a kapuba. Nem sokkal később Skriba növelte a hazai előnyt, de a félidő vége előtt Fehér fejesével szépített a Pápa.
A második játékrész is élvezetes játékot hozott. A 60. percben Andorka gólnak tapsolhatott a publikum, majd negyed óra múlva egy parádés Schimmer-szabadrúgás után már 4:1-et mutatott az eredményjelző. Öt perccel a vége előtt Nyári kozmetikázott ugyan az eredményen, de hogy teljes legyen a a hazai öröm, arról Major gondoskodott, aki a hosszabbításban bekotorta az ötödik szombathelyi gólt is.
A Ligakupa következő fordulójában, október 29-én a Haladás a Budaörsöt fogadja a Rohonci úton.





























