Hírek

Kormánygaranciát kér a kőszínházra a Fidesz

2008. október 16., 17:53
A Fidesz megszavazta, hogy legyen állandó kőszínház Szombathelyen, de a jelenlegi gazdasági körülmények között ahhoz, hogy felelősen lehessen majd dönteni a közgyűlésben a beruházásról, tudni kell, lesz-e kormánygarancia az építkezéshez - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Sági Jószef, a kulturális bizottság elnöke és Lazáry Viktor a párt sajtószóvivője tartott.

Sági József szerint nagy a hallgatás arról az 1 milliárd forintról, melyet a város a szombathelyi színház előkészítési munkálataihoz kapott. Mivel Szombathely a város évi 30 milliárdos költségvetéséből 1 milliárd forintot költ kulturális célokra, a büdzséből nem finanszírozható a kőszínház építése - tette hozzá a politikus.

Azt várják dr. Ipkovich György polgármestertől, hogy szerezzen garanciát arra, hogy az következő években is megkapja a város a támogatást a beruházáshoz. Ellenkező esetben a közgyülés nem szavazhat meg egy projektet úgy, hogy előre tudható, a város egyedül nem képes finanszírozni egy ekkora építkezést. Ha nem lesz kormánygarancia, akkor nem szabad a már megítélt 1 milliárd forintból elkezdeni az előkészítési munkálatokat.

Félő ugyanis, hogy abban az esetben, ha nem épül fel a színház, akkor a városnak vissza kell fizetni az előkészítésre fordított összeget - mondta Lazáry Viktor. Mivel a színházzal kapcsolatos költségek már most is meghaladják a tervezettet,  csak akkor tudják a költségvetést támogatni, ha ismert lesz, mekkora összeggel kívánja támogatni a jövőben a kormány a színházakat - szögezte le a politikus.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely