A jelenlegi gazdasági helyzetben a SZOVA nem engedhetné meg magának, hogy indokolatlanul komoly összegeket költsön el az adófizetők pénzéből - kezdte a sajtótájékoztató Szakály Gábor fideszes önkormányzati képviselő, a SZOVA Zrt. felügyelőbizottságának tagja.
A politikus példaként említette, hogy dr. Horváth Attila ügyvéd, az MSZP városi alelnöke jogi feladatok ellátására óránként 10 000 Ft+ÁFA juttatást kap; Horváth Zoltánnak, a Czeglédy Csaba tulajdonában lévő Nyugat Rádió Kft. ügyvezetőjének pedig a SZOVA kommunikációs stratégiájának kidolgozásáért havi 240.000 forintot fizetnek.
Szakály felhívta a figyelmet arra, hogy a polgármesteri szakértőknek is indokolatlanul magas összegeket ad a vagyonhasznosító: Szabolcsi Gábor az MSZP önkormányzati képviselőjelöltje például a Történelmi Témaparkkal kapcsolatos pályázat kidolgozásáért 317 000 forintot tehetett zsebre, pedig az említett beadványt a későbbiekben formai hibák miatt elutasították. Hozzátette: az elmúlt napokban többször megfenyegették a Fidesz politikusait, ezért egy biztonsági cég emberei vigyáznak személyi és vagyoni biztonságukra.
Kovács Előd a Szova Zrt. vezérigazgatója sajtóközleményben reagált a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Ebben arra kéri a politikai szervezeteket, hogy ne tegyék politikai acsarkodás tárgyává a SZOVÁ-t, mert ez rontja a cég hírnevét. A soron következő felügyelőbizottsági ülésre a 2007. július 1. után megkötött összes szerződést felülvizsgálatra terjeszti be a vezérigazgató - olvasható a közleményben. Kovács Előd leszögezte: a kifogásolt megbízási szerződések mögött tényleges munkavégzés áll, melynek ismerete nélkül visszatetsző a díjazás mértékét minősíteni.





























