A tanórákon most még nagy a feszültség az iskolákban, az őszi szünet előtt a legtöbb helyen felmérőket írnak a diákok az eddigi tananyagból, csütörtöktől viszont rekord hosszúságú pihenő következik. A szülőktől komoly szervezőmunkát igényel, hogy a szünidőben kire bízzák gyermekeiket. Aki teheti, szabadságot vesz ki erre az időre.
Bár a tanítás még tart, a tanulóknak konkrét elképzelésük van már arról, mit csinálnak a szünidőben.
Gerencsér Bianka
"Én a szüleimmel otthon leszek és egyszer elmegyünk Ausztriába kirándulni."
Jancsó András
"A mamánál leszek és segíteni fogok nekik és nagyon sokat fogok edzésre járni."
A Derkovits-iskolában a tanítási szünet nem jár megtakarítással, hiszen a fűtést nem állíthatják le, mivel több intézménnyel közös kazánjuk van.
Kovács Péterné - igazgató, Derkovits Gyula Általános Iskola
"Szükség is van a fűtésre, mert a kollegáim dolgoznak, többek között a pedagógusok tanítási időkeretének az elszámolásával leszünk elfoglalva egyéb más elfoglaltságokkal. A világításból adódik várhatóan ez a megtakarítás."
Ami nem sok, mindössze 30 ezer forint. Ennek az összegnek is megvan már a helye, mivel meghibásodott az iskola telefonközpontja és kell a javításra a pénz. Még a szünet előtt papírgyűjtést is szervezett az intézmény, az ebből szerzett összeget pedig majd a gyermeknapi programokra költik.





























