A felkészülés legelső szakaszában azt az útvonalat tervezik meg a szakemberek, ahol majd 2009-ben a zsűrinek bemutatják Szombathelyt. Várhatóan novemberben hívják össze a kertész cégeket, vállalkozásokat, akik segíthetnek, hogy a nemzetközi megmérettetésen is sikeresen szerepeljen a város. Felkeresik továbbá a testvérvárosainkat is, mert a terv szerint a Brenner Tóbiás körúton bemutatnák az egyes települések jellemző virágait is.
Németh Kálmán - alpolgármester
"Ez a teljes projekt összeállítása jó 5-6 hetet fog igénybe venni. Szükséges azért is, mert vannak olyan munkák, amit az elkövetkezendő néhány hónap alatt kell elvégezni."
Ilyenkor kell ugyanis a fákat visszavágni, új fasorokat, cserjéket ültetni. Ez azért is fontos az igényes városkép kialakításában, mert egy-egy fasoron belül nem lehet például többféle fát ültetni. Ahol előfordul, hogy más-más fásszárú növényt ülettek egymás mellé, azokat a szakemberek a következő hónapokban kivágják, így egységes képet teremtenek az utcákon.





























