Hírek

Holnap üléseznek a városatyák

2008. október 29., 15:56
Újra napirenden szerepel Szombathely idei költségvetésének módosítása a városi közgyűlés csütörtöki, soros ülésén. A városatyák a településrendezési terv változtatásairól is döntenek. A fél 10-kor kezdődő nyilvános ülésen összesen 19 napirendet tárgyalnak, zárt ülésen további 8 ügyben határoznak. A képviselőtestület munkáját élőben is nyomon követhetik televíziónk műsorán, illetve weboldalunkon online.

A Weöres Sándor Színház működéséhez szükséges eszközök beszerzése közel 100 millió forintba kerül. A közgyűlés dönt arról, hogy az egymilliárdos költségvetési támogatásból vagy hitelből finanszírozzák-e ezeket a kiadásokat.

A képviselők arról is határoznak, hogy a város megköti-e a szolgáltatási szerződést a következő öt évre a Vasi Volánnal, hiszen a tömegközlekedésre kiírt pályázatra ő volt az egyedüli jelentkező.

Várhatóan az is kiderül, felépítheti-e a beruházó a Kőszegi utcai parkolólemezt, hiszen erre csak egy határidő-módosítás esetén van lehetősége.

A távhőtámogatásra szánt 20 millió forintos keret elosztásának szabályait is megalkotják a közgyűlésen. November 30-ig lehet majd segítséget kérni rászorultsági alapon.

Nardai gyerekek járhatnak szombathelyi óvodákba, annak a megállapodásnak az eredményeképp, mely a két település között jön létre. Ezt a szerződést is tárgyalja a közgyűlés, és azt is, hogy a szuperligába jutott perenyei csapat ingyen bérelheti a VAOSZ négy sávos tekepályáját.

Zárt ülésen személyi ügyekről, többek között a Szimfonikus zenekar megbízott igazgatójának személyéről is döntenek, de szó lesz az autóbusz-pályaudvar projektről is.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely